A Celtic Sunrise története...
(A Végtelen Történet…)

Az első pár lelkes fiatal, akik a műfaj szerelmesei lettek 1999. decemberében találkoztak először. Egy, a témával foglalkozó honlap – a www.celtic.hu - vendégkönyvén keresztül derült ki, hogy nagyon sokan szerelmesei az ír táncnak és zenének. Az első gyakorláson körülbelül 40-en voltak, ahol sokféle korosztály képviseltette magát. Ekkor, 2000. januárjában alakult meg akkor még kevésbé komoly szándékokkal a Celtic Sunrise néhány lelkes fiatal szervezésében. Óriási lelkesedéssel gyakorolt mindenki, s a munka hamarosan meghozta a nem várt eredményt, néhány felkérést kisebb rendezvényekre.

A műsorszámok az akkor még Magyarországon is kevesek számára ismert világhírű show-k koreográfiáinak mintájára épültek és a gyakorlások alatt lassanként kialakult egy stabil fellépő csapat.

Mérföldkőnek és egy életre szóló élménynek számított az együttes akkori táncosainak életében a Népstadionban 2000. szeptember 2-án megrendezett Magyar-Olasz VB selejtező, ahol a mérkőzést megelőző látványos műsorban mutatkozhatott be a csapat több, mint 60.000 ember előtt.

Ez idő tájt az együttes akkori koreográfusa új utat választott és a csapat is jelentősen átalakult, de ennek ellenére az együttes vezetője és két fiatal, tehetséges koreográfusa segítségével nem sokkal később a megújult Celtic Sunrise folytatta a fellépéseket. Több új koreográfia is készült és egyre több vidéki helyszínen ismerkedhettek meg a táncegyüttessel.

A fejlődéshez a Karnevál Tánc Egyesület is jelentősen hozzájárult. Az együttműködés csúcspontja a 2001. márciusában Magyarországon első ízben megrendezett Ír Step Fesztivál volt, melynek nemcsak műsorában, de szervezésében is jelentős szerepet vállalt az együttes több tagja. Az estének a Petőfi Csarnok adott otthont és a média (újságok, vezető kereskedelmi televíziók, rádiók) is felfigyelt az eseményre és az együttesre egyaránt.

A csapat életében újabb fordulópontot jelentett, amikor 2001. őszén Catherine Gallagher ír step táncos elvállalta az együttes koreográfusi teendőinek egy részét, mely által a táncosok jelentős autentikus-szakmai tudást tehettek magukévá.

Szinte ezzel egy időben újabb megtiszteltetés érte a tánc együttest, meghívást kaptunk az Oktogon Tánc Centrumba Bóbis László kétszeres amerikai step világbajnoktól, a Tánc Centrum akkori művészeti vezetőjétől, hogy mint a Centrum által támogatott ír step együttes ismertessük meg minél több emberrel ezt a magával ragadó, gyönyörű táncot.

2002. áprilisában az együttes egy nagyszabású munka megvalósításának következtében ismét átformálódott és többek között új koreográfusokkal és táncosokkal lépett színre.
A megkeresést több ajánláson keresztül Kegye János világhírű – 13 nemzetközileg publikált saját CD-vel rendelkező – pánsíp-művésztől kaptuk és a munka felvállalása egy országos turnét eredményezett többek között a TV2 Road Show-val is. A felkérésre a pánsíp művész Magyarországon nagy sikerrel publikált CD-jének és turnésorozatának testre szabott koreográfiáit alkottuk meg és adtuk elő, mely a mai napig is egy akár 90 perces közös műsor alapját képezi.

Mindemellett természetesen törekedtünk arra, hogy az együttes továbbra is megtartsa egyedi stílusát, ezért ezzel párhuzamosan egy alapjaiban ugyan változatlan, de a műsor teljes egészét nézve egy rendkívül látványos, koreográfiákban történő megújuláson mentünk keresztül, mely változás részeként az együttes 2 hegedűst is foglalkoztat 2003. év eleje óta.
Ez újabb sikeres felkéréseket eredményezett, de a megújulás nem ért véget.
Még tartogatunk meglepetéseket…

További info: info@celticsunrise.hu


A www.celticsunrise.hu oldalain található összes fotó, hanganyag és információ kizárólagosan a mindenkori Celtic Sunrise együttes tulajdona, bárminemű felhasználása csak a tulajdonos írásos belegyezésével történhet. A Celtic Sunrise név és logo a Magyar Szabadalmi Hivatal által bejegyzett védjegy, védjegyoltalom alá esik, JOGTALAN HASZNÁLATA az ide vonatkozó törvényi szabályozás alapján (1997. évi XI. tv. 12. és 27.§) BÜNTETENDŐ!